Coaching vezetőknek: Vezető + család + karrier
Coaching vezetőknek
Tapasztalat és elhivatottság
Több, mint 20 év szakmai tapasztalata különböző vállalatok HR osztályaival és cégvezetőivel megmutatta nekem azokat a fontos dolgokat, amikre minden vezetőnek készen kell állnia. Legyen szó tapasztalt vagy fiatal, vagy újonnan választott vezetőről, mindannyian azon a pályán vagyunk, hogy nem csak vezetővé, de jó vezetővé is válni akarunk. Azonban senki sem születik vezetőként, és jó vezetővé válni személyiségünk, képességeink és szaktudásunk nélkül nem könnyű.
Kihívások és megoldások a vezetői pozíciókban
A vezetői pozíció vágya sokakban ég, és amikor végre elnyerik a kinevezést vagy a vezetői beosztást, gyorsan rádöbbenek, hogy ez nem csak magasabb fizetést, több munkát és felelősséget jelent, hanem sok lemondással, így áldozatokkal is jár a család és a magánélet rovására. A vezetői beosztás nem csak szakmailag, hanem emberileg is komoly felelősség. Azok, akik már vezetőként dolgoznak, jól ismerik a felelősség terhét, míg azok, akik most készülnek erre a szerepre, néha nehezen fogadják el a vele járó kihívásokat
Az egyensúly fontossága a vezető életében
Egy csapat motiválása, hatékony vezetése és a szakmai kihívásokkal való megküzdés csak akkor lehetséges, ha sikerül megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Nemcsak az a fontos, hogy hogyan teljesítjük a napi feladatokat, hanem az is, hogy hogyan éljük meg ezt a folyamatot.
A coaching vezetőknek program két korosztálynak szól:
- Tapasztalt vezetőknek: akik már vezetőként dolgoznak, de a kiégés (burnout) szélén állnak és változásra van szükségük ahhoz, hogy visszataláljanak ahhoz az élethez, amire valójában vágynak.
- Fiatal vezetőknek, akik úgy akarnak jó vezetővé válni, hogy a sikerhez vezető út pozitivan alakítja magánéletüket és karrierjüket ezáltal a munkaerőpiacon elismert szakemberekké válhatnak.
Mikor érdemes vezetői coachingot igénybe venni?
- Összehangolási nehézségek: Ha nehezen tudja összehangolni a vezetői szerepét a magánéletével anélkül, hogy lemondásokra kényszerülne.
- Stressz és nyomás: Ha a stressz és a nyomás már negatívan hat mentális egészségére.
- Időhiány: Ha kevés időt tud szánni a hobbijaira, vagy nem tud minőségi időt tölteni családjával.
- Motivációs kihívások: Ha csapatát nem tudja megfelelően motiválni.
- Változtatási igény: Ha változtatásra van szüksége, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá.
- Karrier építés: Ha vezetői karrierjét szeretné biztos érzelmi és szakmai alapokra helyezni.
Amennyiiben a felsoroltakról úgy érzi, hogy bármelyik állítás igaz Önre, akkor szeretettel meghívom egy kávéra, hogy beszélgessünk.
A coaching vezetőknek program célja:
- Blokkok feltárása és megszüntetése: feltárni és megszüntetni azokat a tudatos vagy tudattalan blokkokat, amelyek akadályozzák Önt abban, hogy pozitívan élje meg vezetői feladatait.
- Stresszkezelés: segíteni a napi stressz kezelésében és az elvárásoknak való megfelelésben.
- Tudatosság és önbizalom növelése: növelni tudatosságát, önbizalmát és magabiztosságát.
- Egyensúly kialakítása: megalapozni egy mentálisan egészséges, kiegyensúlyozott vezetői karriert, amely harmonizál a magánéletével.
Konzultáció és időpontfoglalás
Akár már egy kötetlen beszélgetés is útmutatóul szolgál abban, hogy céljai megvalósításához milyen lehetőségei vannak. A coaching folyamat támogatja Önt abban,
- hogy céljait egyszerűbben és hatékonyan el tudja érni,
- hogy munkáját jól tudja a magánéletével is harmonizálni,
- valamint munkatársai és gyermekei előtt is példaképpé váljon.
Konzultáció időtartama: 60-90 perc,
Minimum konzultáció: 4-5 alkalom,
Helyszín: virtuális kávéház, online.
Foglaljon időpontot most, és kezdje el megtapasztalni, hogyan változtathatja meg életét a vezetői coaching segítségével!