Egy korábbi bejegyzésben bemutattam az Erik H. Erikson fejlődéspszichológus által készített „Életszakaszok” –t, melyben személyiségünk fejlődését 8 szakaszban csoportosította. Amennyiben még nem olvastad, itt meg teheted. Két rövid történeten keresztül mutattam be, hogy a gyermekkorból tudattalanul őrzött negatív emlék, átélt esemény, trauma, milyen formában befolyásolta két ember jelenét és jövőjét úgy, hogy persze arra nem számított az, aki átélte.
Mert tudattalanul történt, hogy úgy reagáltak, ahogyan.
A mostani bejegyzés már jóval komolyabb, arra próbál rá mutatni, hogy a gyermeknevelés során miért célszerű a szülőnek magának is oda figyelnie saját magára, a kapcsolatára, és ha ezt nem tenné, az milyen hatással lehet, de sajnos inkább lesz a gyermekére is.
Rossz volt a gyerekkorom!
Remélhetőleg minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, sokszor sajnos ez még sem sikerül. Az természetes, hogy nem lehet mindentől és mindenkitől megóvni a gyermeket. Az viszont szomorú, ha a gyermek fiatal felnőttkorában vagy akár már hamarabb illetve később is úgy gondolja, arra kényszerül, hogy jobb, ha minél távolabb marad a szülői háztól.
A szülő pedig azt hajtogatja: „nem értem mi történt ezzel a gyerekkel!”
Nagyon sok olyan 20-30 éves fiatal van, de akár még fiatalabb vagy idősebb is, aki úgy nyilatkozik egy beszélgetés során, hogy rossz volt a gyerekkora. Mert olyan családban nőttek fel, ahol jelen voltak többek között az elvárások, veszekedések, viták, agresszió, düh, alkohol, egy harmadik fél valamelyik szülő részéről stb. Ilyen és ehhez hasonlóak később tudattalanul befolyásolja az életüket. Lelkileg sérülnek. Gyerekkori traumákat éltek át.
Én naponta legalább 3 olyan megkeresést kapok, hogy segítsek. Nem csak én, hanem más szakember sem mindig tud.
Öröm vagy üröm?
Szerencse a szomorúságban, hogy sok fiatal felnőtt felismeri, hogy mit nem akar. Mert át élték, amit. Amiről szentül megfogadják, hogy ők aztán soha. Amit fejlődésük bizonyos szakaszaiban a szülői házban történtek vagy nem történtek miatt úgy mond „elszenvedtek”, az adott életkorban a saját maguk érzelmi nyelvezetére úgy fordították le, hogy az rossz. Mégis belecsöppennek életük különböző helyzeteiben, iskolában, továbbtanulásnál, párkapcsolataiknál, munkahelyen ismét egy olyan helyzetbe, amit nem akarnak.
Szerencsétlenség, hogy nem tudják, hogyan oldják meg a problémáikat, mert a szülőkkel nincs olyan kapcsolatuk – szerintük – amikor bizalommal elmondhatnák nekik, hogy apa, anya ez és ez van. Én ezt éltem meg, és ami történt, így hatott rám. Az életemre.
Ezért nem sikerült a felvételim a jogi egyetemre. Ezért nincs tartós párkapcsolatom. Ezért vagy azért szorongok. Mert félek! Mert bizonytalan vagyok! Bűntudatom van, mert nem vagyok elég jó! Mert nem tudok nektek megfelelni!
Gyermekkori traumák negatív érzelmi hatása
Mi alakulhat ki tudattalanul a szülői házban történtek vagy nem történtek által, ami hatással lesz az életükre?
Önbizalomhiány, szorongás, félelem, bizalmatlanság, bűntudat, rosszabb esetben agresszió, alkoholizmus, drog használat, még rosszabb esetben akár öngyilkosság is.
A szülő sokszor nem érti, hogy mi történt a gyermekével, a kapcsolatukkal. Sokan tanácstalanul széttárják a karjukat és kérdőn néznek a felhők felé. Válaszokat keresnek, várnak. A kérdés az, kitől várják a válaszokat?
Kié a felelősség? A szülőé?
Véleményem szerint: igen és nem.
Igen abban az esetben, ha arra gondolok, hogy nem a gyermek akarta, hogy meg szülessen, hanem a szülők vagy párok, vagy az anya hoztak egy olyan döntést, gyermeket akarnak.
Igen, mert a gyermekért, annak nevelésérért elsősorban nekik kell vállalni a felelősséget, hogy egészséges és boldog legyen a gyermekük. A gyermek nem csak a fogantatásból áll, a szerelemből, hanem a felelősségvállalásából is. (Ez a megjegyzés nem az abortuszt támogatja, hanem az átgondolást).
Igen abban az esetben, ha a szülő felismeri, hogy az ő rossz lelki állapota, rossz, vagy nem megfelelő kapcsolata érzelmileg hogyan hat a gyermekére, annak fejlődésére, de még sem tesz sem önmagáért, sem a gyermekéért semmit.
Nem abban az esetben, ha a gyermeket akaró, vállaló szülő, nem tudatosan neveli úgy a gyermekét, hogy abból egészségtelen, boldogtalan felnőtt lesz.
Nem abban az esetben, ha a szülő rájön, hogy nem a gyermekével van a baj, hanem vele magával, vagy a kapcsolatával, amiben él, és segítségért fordul.
El kezd cselekedni.
A tudattalan cselekvés hatása
A tudattalanul történő cselekvés nem lehet kibúvó a felelősség alól. Ez egy probléma, amit a szülőnek is meg kell-kellene oldania. Feltéve, ha észreveszi. Ilyenek többek között:
- Ha felismeri, hogy még sem olyan az élete, amilyenre ő vágyott.
- Ha tud önkritikát gyakorolni magával szemben.
- Ha vannak olyan jelek az életében, amik nem tetszenek, és azon változtatni akar.
- Ha maga a szülő is boldog kapcsolatban akar élni.
Nem a kibúvókat kell keresni egy kapcsolatban, és a kifogásokat, hanem mindig a megoldást. Abból is azt, ami minden fél számára előnyös. A gyermekére is. Igen, ez is egy munka, egy folyamat, amit sosem késő elkezdeni.
Boldogtalan lett a gyerekem!
Különböző helyzetek a mindennapokból
A következő szituációk sajnos a mindennapi életből vett valós példák. Magyarázat és konkrétumok nélkül – figyelem felkeltés céljából szánom azoknak, akik úgy gondolják, érzik is jó esetben, hogy a gyermekük, vagy ők maguk is, boldogtalanok. Figyelemfelkeltés arra nézve, hogy egy-két tudattalan vagy akár tudatos cselekedet mire vezethet.
Első történet
A lány kapcsolata a szülőkkel jó – elmondása alapján – , bár nem sűrűn tud a távolság miatt haza utazni a szüleihez, sűrűn telefonálnak, video chateznek. Főleg az édesanyjával, aki otthon van, háztartásbeli. A lány jól boldogul az iskolában, ösztöndíjat kap, orvos lesz. Mint a papa. Több éves párkapcsolata van, aminek hamarosan eredménye is lesz. Közeleg a haza út a szülőkhöz, ahol közölni akarja a jó hírt. Természetesen nem kérdés, hogy a babát meg akarják tartani. Ő és a párja így döntött. Több éve együtt vannak, bár tervezték a gyermeket, de csak a lány diplomája után. A jó hírt örömmel közli a szüleivel, de amit kap, arra nem számított. Apja magából kikelve üvölt vele, ordítja, hogy el kell vetetni, a lány szégyent hozott rá, kurválkodni ment az egyetemre, olyan, mint az anyja, mit képzel magáról, hogy merte ezt tenni, hogyan nézzen ő most mások szemébe stb. A leány sokkot kap, sír, zokog, nem érti, mi történik. Az édesanyjától vár választ, támogatást. De nem kap. Apa pedig válaszút elé állítja. Vagy elveteti a gyermeket és tanul tovább, lediplomázik, akkor otthon maradhat, vagy mehet, ahová akar, de haza többé nem.
Második történet
30-as éveiben járó pár külföldre költözik, van két gyermekük. Azért választották ezt a lehetőséget, mert jót akarnak a gyermekeiknek. Mindent meg akarnak nekik adni. Sem a szülők, sem a kisebbik gyermek nem beszéli az ország nyelvét, csak a nagyobbik gyerek, aki 15 éves. A szülők nyelvi okok miatt a nagyobbik gyerek nyelvtudására támaszkodnak a hivatalos ügyintézések során. A szülőknek van munkahelye, igaz, több műszakban dolgoznak, nem úgy, mint régi lakóhelyükön. Fáradtak, feszültek. A kisebb nyelvi előkészítőbe jár, ahonnan egy idő után jelzés érkezik, probléma van a gyermek magatartásával és képességeivel is. Pár év múlva a szülők nem értik, hogy a nagyobbik gyerek miért távolodik el tőlük, a testvérével a kapcsolata pedig miért lett rossz.
Harmadik történet
A szülők közötti viszony feszült, napi szintűek a veszekedések, a viták. A gyermek csak azt látja, hallja, hogy a szülők kiabálnak, majd apa vagy anya bevágja az ajtót és elrohan. Pár óra múlva, amikor haza megy, csönd lesz. Egy ideig. Egy idő után apa alkoholhoz nyúl, egyre többet, és napi jelenséggé válik, hogy veri anyut. Anyu elszalad, a gyermek verése kerül előtérbe. Anya nincs ott, hogy megvédje. Ahogy növekszik a gyermek, már ő is el-elrohan a verések elől. Egy idő után már haza sem jár. Vagy egy idő után mikor apja neki akar esni, vagy verni kezdi az anyját, már neki megy az apjának.
Negyedik történet
Egyedül álló szülőnek az unoka nevelésében segítséget nyújtanak a nagyszülők. Apa egyáltalán nem látogatja a gyermeket. A nagyszülők és az anya mindent meg ad, amit tud a gyermeknek, sokszor annál többet is. Anya dolgozik, így a gyermek sokat van a nagyszülőknél. Ahol mindent lehet, jó értelemben. Anya észre veszi, hogy a gyermeke – szerinte – nem úgy nevelődik, ahogyan azt ő szeretné, ez pedig egyre több vitát szül közte és a nagy szülők között. Ritkítja a nagyszülőknél töltött időt. A gyermek sokszor kérdezi, miért nem mennek a nagyszülőkhöz, neki miért nincs apukája? Hol van az ő apukája? Választ nem mindig, vagy egyáltalán nem kap. Ha kap, a nagyszülői látogatásokra kitérő választ kap, sok jót az apáról pedig nem hall. A gyermek az állandó viták középpontja, így fiatal felnőttként el-el marad az anyától és a nagyszülőktől is. Apa több év múlva megjelenik, a gyermek kapcsolata pedig az anyával és a nagyszülőkkel egyre ritkább, majd meg szakad.
Természetesen – sajnos – nagyon sok történetet lehetne felsorolni. A szituációk ugyan különbözőek, a probléma összetett. Ez eredmény ugyan az. Történt vagy nem történt valami a családban a múltban, ami hatott a gyermek és a szülők életére is. Sok esetben még mindig befolyásolja azt.
Gondold át a következőket:
Ha fiatalkorú vagy és problémáid vannak az életedben:
Szerinted a szüleid tudatosan vagy tudattalanul tették, amit tettek? Tényleg jó az életed nélkülük?
Ha Te szülő, apa, anya vagy:
Tényleg a gyermek a hibás, hogy nem boldogul az iskolában, olyan társaságba jár, ami Neked/Nektek nem tetszik, vagy minél messzebb költözik Tőled/Tőletek és nem szívesen tart kapcsolatot? A külvilág a hibás, vagy esetleg mégis a szülő?
Te milyen életet szánsz a gyermekednek?
Sokan sajnos nem akarják elhinni és így tudomásul venni sem, hogy bizony nagyon sok olyan család, helyzet, gyermek van még ma, a XXI században is, akik nagyon is boldogtalanok. Olyan élettörténetek, amik a gyermek felnőtté válásáig vagy akár utána is sok esetben nem pozitívan, hanem negatívan hatottak az életükre.
A történetek hatása nem jelenti minden esetben azt, hogy a gyermekből is alkoholista lesz, vagy verni fogja a családját, vagy kisebbségi komplexusos lesz, nem tud kiállni magáért, bizonytalan lesz, félelemben fog élni stb.
Röviden boldogtalan lesz. Mert az átéltek visszaköszönnek valamilyen formában a későbbi életében.
Hogy ne így legyen, a szülőtől függ.
Előzd meg a bajt!
Ha úgy érzed, hogy a Ti családotokban, a Te életedben is akadnak problémák, amiket egyedül nem vagy képes megoldani, ne habozz, hanem kérj segítséget. Sem a szülők, sem a gyermekek nem arra vágynak, hogy rossz legyen a kapcsolatuk, vagy viselkedésükkel bármilyen fájdalmat okozzanak a másiknak. Akár szülő a gyermeknek, akár gyermek a szülőknek, illetve nagyszülőknek. Az arany középutat, a megoldást viszont nem találják. Változtatni egy-egy helyzeten, megoldást találni egy helyzetre sosem késő.
Nem tudhatod, hogy meddig élsz, de arról Te döntesz, hogyan.
(Foto:MART PRODUCTION fotója a Pexels oldaláról)
